Vitorlástúra az északi vizeken

Magam is 2009 óta, Trieszttől Bárig, Velencétől Viestéig, keresztül-kasul jártam az Adriát oktatva, és oktatva tanulva. Gyűjtve a mérföldeket és tapasztalatokat, mígnem elérkezettnek láttam az időt, hogy távolabbi vizek felé fordítsam a kormányt.

Az elmúlt 5 évben, több 2-3 hetes túrámon, a Földközi-tengeren, Atlanti-óceánon, a 14-ik szélességi körtől (Zöldfoki-szigetek) a 71-ik szélességi körig (Nordkapp) hajózva bizonyítottam, hogy lehet charter hajóval is nagy utakat menni.

 

Idei túranaptárunkat a járvány helyzet alaposan átrendezte. Kubai utunk a helyszínen a finisben hiúsult meg.  A hajó megmaradt, így jövőre újra megyünk.  (Jack Sparrow kapitányt plagizálva, sosem felejtjük a hetet, amikor majdnem vitorláztunk Kubában). Azori túránk is szeptemberre csúszott, ezért a járvány helyzet alakulását egyre inkább görcsbe szoruló gyomorral figyeltem. A tét nem volt kisebb, mint idei fő túránk!  Csaknem 4 hét kalandozás az északi vizeken, felkeresve gyermekkorunk kedves olvasmányainak, Dékány András hajós kaland regényeinek néhány helyszínét!

Csaknem egy éve kezdtem szervezni a túrát és meglepetésemre az 5 fős létszám szinte 2 hónap alatt össze is ált. Az egykori álmok, a kihívás, a kaland megmozgatta a lelkeket, de a kialakult helyzetben hárman is kénytelenek voltak visszalépni. Opcióként felvetődött, hogy a túrát jövőre toljuk. De úgy éreztem, nem tehetem meg sem magammal, sem a megmaradt 2 emberemmel szemben ezt a lépést, amíg a legkisebb esély is megvan az elindulásra.

A döntés jónak bizonyult, mert az országok fokozatosan enyhíteni kezdtek a szorításon, és az utolsó pillanatban még egy mindenre elszánt új jelentkező is beszállt a buliba. Végül 4-en vágtunk bele a kalandba. Mire észbe kaptunk, már a hollandiai Lelystad kikötőjében pakoltuk a közel egy hónapra való készleteket a kis hajónkba. Kis hajót említek, mert ez a tervezett út tükrében így is van. Tudni kell, hogy a charter cégek nem szívesen adnak ki hajót ilyen jellegű offshore utakra, így Milénáéknak is alaposan feladta a leckét, hogy megtalálják nekünk a megfelelő hajót. Szerencsére most is, mint mindig az elmúlt évek során, megoldották.

Hajónk egy újnak mondható, 2019-es Bavaria 37 Cruiser, minden szükséges modern navigációs eszközzel, nyílt tengeri biztonsági felszerelésekkel ellátott, nagyon korrekt vitorlás. Fontos volt számomra, hogy minimum 1 évet futott legyen. Ekkor a gyári gyermekbetegségei már talán nem okozhatnak nekünk gondot, ellenben a vitorlázata még új, egészséges és erős.

Bérhajókhoz nem adnak plusz vitorlákat, azzal kell gazdálkodnunk ami van és ha lehet, még a tulajdonosnál is jobban vigyázni a hajóra, felszerelésre!

Még a bepakolás előtt a szokottnál is alaposabban, átnéztük a hajót, feljegyeztük a biztonsági, havaria eszközök helyét, és a készletek elhelyezésénél is ügyeltünk, hogy ezek elérhetőek legyenek. Az oldalfedélzeten körbe kifeszítettünk egy kutyafuttató biztonsági kötelet és felvontuk a bal oldali száling alá a magyar lobogót. Bár túráimon nem alapfeltétel a nagy gyakorlat, most szerencsére nem teljesen kezdő csapat jött össze.

Szabi, az utolsó pillanatban ugrott be, igazi tapasztalt, jó felkészültségű tengeri medve, aki az út során humorával és remekbe szabott, a hajón sütött cipóival, kajáival is nélkülözhetetlen erőnek bizonyult.

Saját hajójával járja a tengereket, óceánokat, de hajója a járvány miatt a Karibon rekedt és Ő nem bírja a hosszú partra vetettséget. Az északi vizek régi célpontja volt, ezért is tartott most velünk! Ági és Gyula házaspárok. Következetesen mélyítik elméleti és gyakorlati hajós tudásukat. Meghiúsult kubai utunkon együtt jártuk végig a kijutás és hazajutás rögös útját.

Jó néhány tengeri mérföldet pakoltak már a matrózzsákjukba, de a vitorlázási tapasztalatokat nem régóta gyűjtögetik. Az előkészületek végeztével, Ulrich, a hajótulajdonos aggódó tekintetének kíséretében oldottuk el a köteleket. Szokatlan volt számára, hogy bérlői ilyen hosszú útra indulnak, főleg egy tenger nélküli ország fiai és leánya.

Kihajózva a Markermeer-re, szinte balatoni körülmények között éreztük magunkat a 2.5-3m-es vízen, leszámítva a pompásabbnál pompásabb klasszikus oldalúszós és egyéb, olykor 100 évnél is idősebb hajók látványát.

A magunkfajta, nem csak a hajózásért, de annak eszközéért, a hajóért is rajongó embernek, Hollandia maga a mennyország.

Itt mindennek van becsülete, értéke ami úszik, nem csak annak, ami fényesen csillog! Az Enkhuizeni zsilip már lezárt mikor odaértünk, de nem is bántuk. A 15 órás autózás után jólesett egy nyugodt éjszakát horgonyon tölteni. Reggel korán zsilipeltünk, ami a várakozásunkkal ellentétben nem is volt nehéz feladat. A következő Den Oever zsilipig igazi örömvitorlázással vágtattunk, még távolról is festői kis városok mellett elhaladva.

A zsilipelésre itt sem kellett sokat várni és hamarosan Den Heldernél kihajóztunk az Északi-tengerre. A szervezés és az indulás előtti stressz itt oldódott fel számomra igazán. Úgy éreztem, az út 2/3-án már túl vagyunk azzal, hogy sikerült elindulni!

Nézegettem a térképet és sorra tolultak elém a Dékány regényekből jól ismert de eddig még sose látott helyek: Texel sziget világító tornya, a még távoli Dogger Bank területe, amit Orkney felé hajózva keresztezni fogunk, és még sorolhatnám.

Míg a büszke Jadran legénységére a Dogger Bank halászainak hálói jelentették a veszélyt a regényben, ránk sokkal másabb dolgok leselkedtek. Két nagyon forgalmas hajózási utat kellett kereszteznünk, miközben az északi tengert szinte leparkettázó olaj és gáz mezők, szélmalmok között kellet megtalálni a helyes utat.

Szerencsére  kiváló térképek,  GPS,  radar segítette a navigációt, míg az AIS óvott minden váratlan, nem kívánatos találkozástól. Négyen lévén, célszerűen 4 órás váltásokra osztottuk fel az őrséget párosával. Ez a beosztás elég pihenőt enged, jól lehet bírni akár nehéz körülmények között is.

Első 4 napunk  az Orkney-szigetekig (Skócia) már-már az álom kategóriába sorolható gyönyörű idővel ajándékozott meg. Szikrázó napsütésben, 4-5 bft. raumban robogtunk 6.5-8 csomóval.

Még az sem tudta elrontani a kedvünket, hogy a második napon az autpilot megadta magát. Kormány kalibrálási hiba, üzente és azzal  eldobta a kormányt.

Az út hátralévő részében így végig kézzel kellett kormányozni, ami egy ilyen hosszú úton azért nem olyan vidám dolog.

Szerencsére a hajó, jól beállított vitorlákkal, rögzített kormánnyal órákig tartotta az irányt, cudar időben meg amúgy is kézzel kell vinni. Ebben az örömvitorlázásban mindössze a delfinek, esetleg bálnák hiányoztak csak, de madarak dolgában nem panaszkodhattunk.

Közönséges sirályok, ezüst sirályok, az északi vizek legnagyobb madarai a szulák, olykor egy puffin, csérek jelezték, hogy nem vagyunk egyedűl.

A napok őrségekkel, beszélgetéssel, pihenéssel, olvasással teltek, és  talán ez az idilli felvezető pár nap hozta magával azt is, hogy szép lassan megtanultunk alkalmazkodni egymáshoz. Egy hosszú, több napos (hetes) úton nem csak a társainkra, önmagunkra is nagyon kell figyelni, mennyit adagolunk magunkból, hogyan nem mászunk akaratlanul is  a többiek idegrendszerére, hogyan toleráljuk az ő dolgaikat. Komoly próba ez, hiszen itt nincs hová menekülni!  Esetünkben még a legközelebbi kikötőben kiszállás sem jöhet szóba, hiszen a járvány-intézkedések miatt a hazajutás is kérdéses. El kell tehát fogadnunk-viselnünk egymást csaknem 1 hónapig, szűk pár négyzetméteren.

Már az elinduláskor tudtuk, hogy a két skót sziget, Orkney és Shetland nem bejárható. A brit szabályok miatt, esetleg a készletezés, tankolás okán köthetünk csak ki. A jó szél és a magunkkal kannákban hozott 120 l diesel nem indokolta a kikötést, így az Orkney szigetek között csak a térerő miatt áthajózva Izland felé vettük az irányt. Sajnos, késve értünk a szigetekhez, így a befelé még 3-4 csomóval segítő áramlással nem tudtunk teljesen átcsúszni. Az átjáró utolsó harmadán ugyanez az áramlás már arcba jött. teljes gázzal 1.5-2 csomós sebességgel egy örökkévalóság volt átjutni.

Térerőre szükségünk volt, hogy az otthonról kapott instrukciók alapján kalibrálni tudjuk a robotot, de ez végül mégsem sikerült. Orkneyt elhagyva az időjárás is nehezebbre fordult, de a kezdeti jó időkben kiismertük egymást ezért a nehezebb körülmények sem rombolták a harci kedvet. Annál inkább aggasztottak az időjárási műhold képek!

Izland térségében, várható érkezésünk idejére korom fekete, 50 csomó feletti oldalszelet jelzett legalább 3 napra. Egy komolyan felszerelt, vihar vitorlákkal és egyebekkel ellátott bivaly erős hajónak is kerülni kell az ilyesmit, nemhogy egy alap vitorlázatú charter hajónak. Súlyos döntést kellett hoznunk és vérző szívvel elengedtük Izlandot. (Legalább lesz miért jövőre visszajönni!)

Faröer felé fordítottuk a kormányt, és 2 nap 25-35 csomós 3-4 m hullámos hajózás után, június 26-án kora este, olyan sűrű, áthatolhatatlan ködben, hogy a hajó orrát is alig láttuk, befutottunk Tórshavn kikötőjébe.

Minden tiszteletem a régi hajósoké, akik mindezt GPS és radar nélkül voltak képesek abszolválni! Rádión annak rendje-módja szerint bejelentkeztünk, de nem kaptunk útbaigazítást, hol kössünk ki. Végül egy vendégmólónak látszó helyre kötöttünk (az is volt).

Hamarosan megjelent autóval a kikötőmester és udvariasan, de ellentmondást nem tűrően utasított, hogy hagyjuk el a kikötőt, mert a járvány miatt nem köthetünk ki! Utolsó infónk szerint Faröer 27-én, vagyis alig pár óra múlva nyitott. Hivatkoztunk a ködre, rossz időre, de csak annyit mondott, hogy ha idáig el tudtunk jönni, el is tudunk menni! (tudom én…szabály az szabály, de ez nem volt túl emberséges!) Megvárta, míg elkötjük a köteleket és elment.

Nem akartunk bajt, így a kikötő belsejében oldallal ráálltunk egy másik vitorlásra, kikapcsoltuk a műszereket, lehúztuk a lobogókat, és megbújtunk a ködben. Reggel óvatosan ellopakodtunk a benzinkúthoz és onnan újra hívtuk a kikötőmestert. Talán közben hozzá is eljutott az infó, hogy legálisan lehetünk a szigeten, mert személyesen jött oda ,,megengedni”, hogy bekössünk a vendéghelyre.

A következő két nap városnézéssel telt, és a szigetek egy részét is sikerült bejárnunk bérelt autóval.

Este egy közeli Ír pubban vegyültünk sikeresen a helyi népekkel, akik elég barátságosnak és vendégszeretőnek mutatkoztak.

Gyulához odalépett egy helybéli, mélyen az arcába hajolt (nesze neked 2 méter) és öblös mély hangon, mint a doni kozákok legmélyebb basszusa megszólalt, …hellloooo! Gyula hirtelen zavarában nem tudta, elhajoljon, vagy védekezzen.

Emberünk újra, …helllooo…nem hallod hogy magyarul beszélek? Kis híján az asztal alá estünk. Sándor a székely kőműves Tórshavnban! Szép este volt.

Faröer inkább a természeti csodáival, mint épített környezetével nyűgözött le.

Az épített környezet egyszerű, emberléptékű, barátságos. Organikus anyagok, fűvel borított háztetők, mesevilág.

Egy időjárási ablakot kihasználva visszafelé, Shetland irányába indultunk tovább. Első napunkon igazi szép időben vitorláztunk, de délutánra a szél felerősödött. lereffeltük a nagyvitorlát 2-esre és szépen haladtunk, mikor megtörtént első kisebb havariánk.

A fock vitorla alsó scheklije elszállt. Semmi gond, van másik, így pár perc és minden rendben. Nem sokkal később a fock vitorla egyszerűen leesett.

Először azt hittük leszakadt a fall, de aztán láttuk, hogy csak a felső schekli ment el.

Az egyre erősödő szélben Szabi és Gyula hamar lekötötték a vitorlát a korlát mellé és csak remélni mertük, hogy nem erősödik tovább!

Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt. Bő ¼ -es 25 csomós szélben Shetland északi sarkát céloztuk meg, hogy majd a kissé szélvédettebb oldalon lehajózva érjük el Lerwicket. Nagyjából délig tudtuk tartani az irányt, de a 38 csomóra erősödő, olykor 42 csomós nyomásokkal támadó viharban, túlvitorlázott hajónkkal az 5-7 méteres kavart hullámzásban, még a motor erejét hozzáadva sem sikerült tovább. Maradt a nehezebb déli pont, raumosan. A hátulról, néha keresztben is jövő hullámhegyeken lesikló túlvitorlázott hajó nagyokat driftelt, komoly fizikai erőt kérve a kormányostól a jó irányhoz. Egy-egy keresztbe támadó hullám rossz irányba fordított, és a reffelt grósz nagy robajjal áthalzolt. Jó szolgálatot tett a preventer kötél! Szerencsére az új erős vitorla remekül bírta a csapásokat, mindössze a felső latni bújt ki a műanyag fészkéből és porladt cirok söprűvé.

Az eső folyamatosan zuhogott és 10 éves kedves Musto ruhám itt ki is lehelte a lelkét a nagynyomású zuhany alatt. Szerettem, sokáig szolgált becsülettel, sok kalandban védte az irhámat!  Átázva még az amúgy nem túl hideg 8 fokos szél is csontig hatolt.

Végül Neptun méltányolta küzdelmünket és du-n 6 körül lecsillapította háborgó indulatait. Még a nap is előbújt, ecsetért, vászonért kiáltó színorgiával kápráztatva minket, az elvonuló vihar felhőin.

Sima vízen, szinte szélcsendben futottunk be Lerwick kikötőjébe. A hatóság az elkülönített Viktória pierhez irányított, ami normál esetben a vám móló.

Hamarosan megjelent egy egyenruhás udvarias hölgy kitöltendő papírokkal. Partra nem léphetünk, de finoman jelezte, nem nagyon fogják ők ezt ellenőrizni, csak ne legyünk nagyon feltűnőek. A cinkosság és hajós szolidaritás itt érezhető volt. Egy helyi taxistól érdeklődtem, tud-e valami javító embert? Jelezte, hamarosan. Majd elment.

A legénység lepihent, így én is csatlakoztam a henyéléshez, de nem sokára kocogtatták a hajó oldalát. Dunchan a mosolygós helyi mesterember volt. Nem léphet a hajóra, de mondjam mire van szükségünk. Felmérve a károkat, mindössze két pop szegecsre, egy szegecshúzóra és egy akkus fúróra volt csak.

Nem sokkal később újabb diszkrét kopogás. Mire kimentem, már csak a távozó Dunchant láttam, a cokpitban ott voltak a kért eszközök és egy flaska rum. Másnap reggel elvégeztük a javításokat, ő jött a szerszámokért.

Bánatomra a baráti kézfogás csak egy könyökös, boxolós valamivé devalválódott ebben a kizökkent világban, de a segítőkészség az emberiesség remélem, nem fog kiveszni! Köszönjük Dunchan!

Ha a szigeten nem is kirándulhattunk, a várost azért lopakodó üzemmódban csak megnéztem. Jövőre talán a szigetet is sikerül!

Az időjárás alakulása folyamatosan formálta további útvonalunkat is. Kézenfekvőnek tűnt Dánia, ahova szabadon mehetnénk, de az másfél nappal több menetidő és az előrejelzés akkorra 35-40 csomós szembe szelet jelez, így marad a 2 nap alatt elérhető Norvégia, Stavanger kikötője. Norvégiában szigorú korlátozások vannak, de bízunk benne, hogy a vihar elől menekülőket nem háborgatják.

Még nemzetközi vizeken járva elcsíptük a stavangeri parti őrség figyelmeztetését, minden kishajó, vitorlás igyekezzen biztonságos kikötőbe a közelgő vihar miatt! Mintha csak egyenesen nekünk szólt volna a felhívás, mentünk is lelkesen! Hajnali 1/2 2 volt mikor a városhoz értünk, de csak a szemközti sziget kikötőjében találtunk helyet. Dél körül Szabival elindultunk felfedezni a várost és örömmel láttuk, hogy lett hely a városi kikötőben. Szóltunk is Gyulának meg Áginak, álljanak át, várjuk őket!

Miután tisztán látszott, hogy semmiféle karantén dologgal nem akarnak minket háborgatni, (a kikötő kapitánysággal szemben, elég feltűnően parkoltunk be, nem bujkáltunk), megkezdtük a vegyülést egy szimpatikus karaoke bárban.

Jó helyre keveredtünk! Éppen egy kb.170 kg-ot nyomó fiatalember csillogtatta a tehetségét a színpadon. Hátborzongatóan zseniális volt! Később kiderül, nem más, mint Stavanger büszkesége, aki számos nemzetközi karaoke versenyt nyert már. Szabi, csapatunk legkommunikatívabb tagja is teljesen feléledt. Hamarosan már fél Stavanger a barátja lett!

Másnap valóban megérkezett az ígért csúnyaság. A védett fjordban olykor 42csomós nyomások, a hajók kikötve is erősen dőltek. Belegondolni sem akartunk mi van odakint! A vihar a közeli prédikátor sziklához tervezett kirándulást is áthúzta, de legalább ide is van miért visszajönni! Reggelre helyre áll a rend, Indulhatunk!

Azért a közeli Bru szigetén, a helyi halásztelep benzinkútjánál még kapunk egy kis jégesőt, csak hogy tudjuk, mihez tartsuk magunkat! Szerencsére a dániai Esbjerg kikötőjéig remek vitorlázó időben jutottunk el. A hajnali órákban feszülten figyeltük a laterális jeleket. A sorban egymás után jövő fényeket mélységében nehéz megkülönböztetni, de ha kihagysz egyet, rögtön 80 cm-es vízben találod magad. A GPS jó barát, így bejutottunk. Esbjerg jellegtelen ipari hely. Nem is volt miért maradni. Így rövid pihenés után indultunk tovább vissza Hollandiába.

Útközben megálltunk egy napra Németország egyetlen igazi nyílt tengeri szigetén Helgolandon.

Kiválló klímája miatt rengeteg turista keresi fel, de a második nagy háborúban a németek tengeri erődjeként is működött.  1938-ban még Horty is meglátogatta. Míg neki az erődítmény 7 emelet mélységű bunker rendszerét, feleségének helyi folklórt mutatták be.

Időnk még bőven volt, ezért nem Den Heldernél, hanem 25 mérföldel lejjebb Ijmuidennél a csatornán tértünk vissza a belvizekre.

Hajós szempontból is izgalmas egy forgalmas csatornán haladni, de egy olyan szép városon mint Amszterdam nem lehet csak úgy áthajózni. Nem tettük mi sem, hanem megálltunk a város szívében lévő kedves kis kikötőben Sixhavenben.

A komp ingyen vitt át a belvárosba, és egyedül itt láttuk a helyi járvány-intézkedéseket. A tömegközlekedésen kötelező volt a szájmaszk, bár itt inkább komoly aktív szenes munkavédelmi maszkokra volna szükség! Az ember könnyen betéphet  a levegőbe másodlagos hasznosításra eregetett canabis füstjétől.

A város maga gyönyörű, élhető és mindenhol kézzel fogható a derék hollandusok elválaszthatalan kapcsolata a vízzel, a hajózással.

Másnap átláthatatlan zuhogó esőben indultunk utolsó úticélunk a rettegett Hoorn fok névadó városa Hoorn felé.  A rossz idő nem kecsegtetett tartalmas városnézés lehetőségével, így kora délutánra inkább visszaértünk kiinduló kikötőnkbe Lelystadba.

Mintha az idő tudta volna, hogy fárasztó utunk véget ért, a nap is kisütött ránk. Értesítettük Ulrichot, hogy másnap leadnánk a hajót és a kikötői étteremben egy remek vacsorával ünnepeltük meg a szerencsés utat. Gyula és Ági reggel hazarepültek, bennünket pedig várt a hajó leadása.

Ulrich a megbeszélt időben gondterhelt arccal jött szembe a mólón. Értő szemekkel mérte föl a hajót még a partról, és a vonásai lassan kezdtek kisimulni. Elmondtuk a felmerülő kisebb hibákat, amikre csak mosolyogva legyintett. Végül férfiasan bevallotta, azt hitte darabokban visszük vissza a hajót. Biztosítottuk, vigyáztunk rá, hiszen vár még ránk egy út, remélhetőleg már egy helyrebillent világban jövő ilyenkor. Rendes férfias kézfogás, nem box, nem könyöklés és indultunk mi is haza, hiszen még 15 órás autóút volt előttünk.

Végül túránk összegzése néhány fontos adatban:

• 24 nap teljes túra idő
• 6 ország vizein hajóztunk
• 8 napot töltöttünk szárazföldön
• leghosszabb folyamatosan vízen töltött idő, 6 nap (napsütésben, viharban)
• 1825 tengeri mérföldet tettünk meg (log szerint)
• legnagyobb szélnyomások, 38-as alapra 42 csomó
• legnagyobb hullámok, becslés alapján 6-7m
• legénység, 3 férfi 1 hölgy
• átlagsebesség 6.3 csomó
• legnagyobb mért sebesség GPS szerint, 16 csomó (hullám lejtőn siklásban)
• motor használat a teljes úton, beleértve mikor csak áramot termelt, 162 óra
• a motor átlag fogyasztása 3L/óra

Haváriák:

• fock vitorla alsó schekli elszállt
• fock vitorla felső schekli elszállt, vitorla leesett
• nagyvitorla felső latni vége cirok seprűvé porladt
• zuhany, fenék szivattyú szenzor nem működött. (Gyula sörös doboz nyitójával reparálta így tudtuk használni.) Érdekesség, hogy Ulricnak működött, varázsló.
• autopilot a második naptól eldobta a kormányt, nem sikerült megoldani.
• lazy jack baloldali omega szegecse kiszakadt a szálingból, Shetlandon javítottuk.
• Szabi  tengerbe ejtette a  tenerifei szivart amit tőlem kapott! Vezeklésül a Kubából hozott Cohibát sem szívta el, eltettem a nevével a következő utunkra.(remélem nem hagyja kiszáradni!)

Felmerülhet a kérdés, mi volt a célunk ezzel az úttal, miért vállaltuk a nehéz, hideg kényelmetlen körülményeket, hogy több helyen esetleg partra sem léphetünk, mikor a jó meleg Adriára is mehettünk volna? Nehéz erre válaszolni! Talán a kihívás, álmok, a megcsináltuk jó érzése, önmagunk megismerése ilyen körülmények között? Esetleg ezek együtt mind? Ki tudja? Rengeteget tanultunk önmagunkról, erről a zordságában is gyönyörű, változatos hajózási területről, útvonal tervezésről. (itt kevés a ,,B” terv, ,,C” és ,,D” is kell) Tudtunk együtt működni, felelősen dönteni és tudtuk elengedni a vágyainkat a biztonság érdekében.

Egy szóval: HAJÓZTUNK!

Részemről talán még annyi, amit eddigi útjaim is igazoltak!  Megfelelő felkészüléssel, az alkalmas hajó kiválasztásával, kellő óvatossággal, világrengető nagy tettek nélkül,  egy széria, charter felszereltségű kis hajóval is elérhetőek nagy kalandok. Felemelő volt számunkra az internet túravitorlázó közösségének megtisztelő, bátorító figyelme, amivel utunkat, bejelentkezéseinket kísérték! Köszönet érte!

Jelzés ez, hogy bár olykor a charter hajózás nehezebb oldalát választom, jó úton járok!

Szabó Imre