Bemutatkozás

Szabó Imre vitorlásoktató  és kishajóépítő vagyok. 1962. szeptember 11-én az Alföld, talán nagy vizektől legtávolabb eső részén, Püspökladányban születtem. Gyerekkoromat már Budapesten éltem meg és az akkoriban még hosszú nyári szünidők a Balaton mellett teltek. Örök szerelem lett a nyaralásokból, de a vitorlázással, bár 5 éves koromtól hajózásról álmodtam, csak 23 évesen kerültem kapcsolatba. Az Ikarus Vitorlás Egyesületben kezdtem vitorlázni 1985-ben és ekkor szereztem “B” kategóriás, majd két évvel később “A” kategóriás (ma már ez szinte történelem) jogosítványt. A versenyszerű vitorlázás helyett inkább a túravitorlázást választottam. Kalóz, B24, B25, és 50-es cirkáló hajókon felejthetetlen túrák sorát éltük meg barátaimmal, családommal.

szimi_kapitany

Vitorlázás az Adrián

Idővel megérlelődött bennem, hogy a felhalmozódott túravitorlázó tapasztalatokat továbbadjam. Vitorlásoktató, hivatásos kishajó-vezető, és tengeri hajóvezetői képesítéseket szereztem. 2005-től a Balaton egyik népszerű vitorlásiskolájában, több mint 2000 tanulót segítettem munkámmal a hajóvezetői engedély megszerzésében. Gyakorlati oktatóként 2009-től a tengeri hajóvezető-képzésben is tevékenyen részt vettem. Az oktatás mellett az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektetek a tengeri túravitorlázásra. Túráimon a nyaralós “happy sailing” túrák mellett a “tengerészes”, hosszú távú utak is megtalálhatók, de különleges történelmi, vagy irodalmi élmények nyomába is eredhetünk a szelek szárnyán.

Nyaraló vitorlástúrák

tengeri vitorlás túra hajó

Korzika: behajózás Bonifacio-ra

Azoknak  ajánlom, akik családjukkal, barátaikkal, vagy akár egyedül is (új társasággal) egy könnyed, élményekkel teli vitorlás nyaralásra vágynak. Ezek a túrák általában a közelebbi vizeken kerülnek megszervezésre (adriai szigetvilág, Jón-tenger, Tirrén-tenger).
Egy ilyen út tökéletes választás azok számára is, akik még nem hajóztak tengeren. A túrák nem igényelnek vitorlázó tudást, hiszen az út során tapasztalt hajóvezető gondoskodik a résztvevők biztonságáról.

Hosszútávú kalandtúrák, nyílt tengeri szakaszokkal

tengeri vitorlás túra hajó

Adria-átkelés: nagy hajók keresztezik utunkat

Ezeket a túráimat azoknak ajánlom, akik már belekóstoltak a tengeri vitorlázásba és kicsit komolyabb kalandokra vágynak. Az utakon heti 250-380 tengeri mérföldes, vagy távokat is megteszünk, de 3 hetes, egy hónapos túrákon akár 1500-2000 mérföldet is hajózunk., Ezek az utak több éjszakai hajózást is jelentenek, ahol a legénység őrségekbe rendezve váltja egymást, a sokszor nem is olyan néptelen tengeren. Ez komoly felelősség önmagunk, társaink és a hajó biztonságáért. A vitorlázó tudás itt sem feltétel, bár ajánlott. Ennél azonban sokkal fontosabb az együttműködési készség, az egymás iránti tolerancia és felelősségvállalás, bajtársiasság képessége.
A hosszú, nyílt tengeri szakaszokon nagyon fontos szerepet kap a navigáció. A vendégek a modern GPS-es navigáció mellett, a térképpel és iránytűvel való tájékozódást, továbbá a mai tengerészek számára már-már elfeledett eszközzel, a szextánssal való helymeghatározást is megismerhetik.

Tengeri gyakorló, oktató vitorlástúrák

tengeri vitorlás túra hajó

Hasznos eszközök

Gyakorló, mérföldgyűjtő túráimon lehetőség nyílik,  már hajóvezetői képesítéssel, vagy akár képesítéssel nem rendelkezőknek, elméleti és gyakorlati tudásuk elmélyítésére, megszerzésére. A gyakorlati tudást nem számon kérő képesítés, valós hajós mesterség ismeretekkel való kiegészítésére. Ezeken a túráimon nem a képesítés, hanem a képesség megszerzése a cél. Jogosítványt nem kapsz a végén, ,,mindössze” azt a képességet, hogy az így-úgy megszerzett papírodat a tenger is elfogadja. Ha csak az a célod, hogy párod, barátaid ügyes, kikötői fortélyokat is ismerő, hasznos segítője legyél, de önállóan nem szeretnél kapitánykodni, ezeket a túrákat ajánlom. A túrák a part menti hajózás alapjainak gyakorlati és elméleti elmélyítését, az önálló hajózási tapasztalatok megszerzését segítik; egyben egy teljes értékű vitorlás nyaralás élményét is adják. A bejárt útvonalat, később akár önálló, már helyismerettel bíró kapitányként, magad is megteheted barátaiddal, családoddal.